2012. március 22. óta ismét nyitva áll a Millenniumi Kávéház. Szegedi sakkozók voltak az elsők között, akik birtokba vehették a megszépült kávéházat. Fotók itt láthatók.
Februártól kezdve szerda esténként 7 órától várjuk a Millenniumi Filmklubba az érdeklődőket. A vetítések házigazdája és a beszélgetések vezetője Németh Attila.
2011. december 6-án kedden este 6 órai kezdettel mutatjuk be Horváth M. Orbán: Eltévedt hősök téves csatatereken című könyvét. Ehhez kapcsolódik Domonkos László cíkke, amely itt olvasható.
A Millenniumi Kávéház egyik szolgáltatása, hogy rendszeresen küldünk e-mailben tájékoztatást a következő heti programjainkról, akcióinkról. Feliratkozni illetve leiratkozni az űrlapok kitöltésével vagy a kávéházban kitett íven lehet.